Az állami televízió jelentése szerint a Meisan nevű hajó keddi érkezése egybeesett a Kínai Népköztársaság kikiáltásának és a ...
Ez az én döntésem volt, sokáig voltam sérült és már 34 éves vagyok. Először érzem magam igazán jól a felépülésem óta, ezért ...
Több európai parlamenti eljárási szabályzatot is sért a Fidesz közreműködésével is életre hívott Patrióták Európáért ...
Az izraeli hadsereg jelentésére hivatkozva a CNN közölte: Irán felől rakétákat indítottak Izraelbe.
Az Idősek Világnapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában a szépkorúakat érintő kiberveszéyekről ...
Úgynevezett csomagküldős adathalász SMS-ekkel rengeteg embert vert át, és több millió forintot csalt ki az áldozataitól egy ...
Szeptember 25-én jelent meg Vogel Evelinnel készített exkluzív interjú az Indexen, amelyben Magyar Péter volt barátnője ...
A Reacher spinoff Maria Sten főszereplésével sorozatmegrendelést kapott a Prime Videótól. Bár a megjelenési dátumot még nem ...
A pénzromlás lassulásával a benzin is erősödik, ám itt nagy szerepet játszik az olaj világpiaci ára is. A Brent kőolaj ára ...
Egy friss luxusipari jelentés a kelet-közép-európai régió hat fővárosát vizsgálta kiskereskedelmi szempontból, és az eredmény ...
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég szerdán. Északnyugat felől egyre többfelé, elsősorban az ország északnyugati ...
JD Vance és Tim Walz hajnalban tartotta meg a több mint 100 perces alelnökjelölti vitáját. Bár ez a beszélgetés nem fajult odáig, mint Donald Trump és Kamala Harris párharca – és valószínűleg nem is ...