Lezárták a délnyugat-japáni Miyazaki város repülőterét szerda reggel, miután a futópálya közelében, a gurulóúton felrobbant ...
Orbán Viktor miniszterelnök a zsidó újév alkalmából levélben köszöntötte a hazai zsidó szervezetek vezetőit és a magyar zsidó ...
A magyarországi terjeszkedéssel kapcsolatban Bárány Kristóf, az Adventum Csoport alapító partnere egy korábbi ...
Az Árok utca és a Széna tér kereszteződésében történt ütközésben a segédmotor-kerékpárral közlekedő 16 éves nyíregyházi ...
Először megrúgta, majd ököllel is próbálta ütlegelni, de a sértettnek sikerült kitérnie a csapások elől, és a főtér irányába ...
Miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a hivatalos jelentést Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről, Hont András publicista ...
Az izraeli hadsereg jelentésére hivatkozva a CNN közölte: Irán felől rakétákat indítottak Izraelbe.
Az Idősek Világnapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában a szépkorúakat érintő kiberveszéyekről ...
Gyorsabb és olcsóbb útfelújítást ígér az a pilot projekt a Magyar Közút égisze alatt, amit szeptember közepén egy csongrádi ...
Furcsa, hogy az elmúlt 50 évben immár harmadik alkalommal köthető Izrael elleni támadás egy jeles ünnephez, nevezetesen az ...
Robert Watts társproducerként a Star Wars és az Indiana Jones filmeken is dolgozott, és mindkét alkotás sikeréhez hozzájárult ...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 3 ezer vállalkozásnak küld tájékoztatást csütörtökön, mert hibás a ...