100 ezer forintért egy egész oldalt, 244 ezer forintért pedig akár egy diát is megcsinált az egyik cég a DiákHitel Központ megrendelésére, miközben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szerint ...
A pénzromlás lassulásával a benzin is erősödik, ám itt nagy szerepet játszik az olaj világpiaci ára is. A Brent kőolaj ára ...
Egy friss luxusipari jelentés a kelet-közép-európai régió hat fővárosát vizsgálta kiskereskedelmi szempontból, és az eredmény ...
Ez az én döntésem volt, sokáig voltam sérült és már 34 éves vagyok. Először érzem magam igazán jól a felépülésem óta, ezért ...
Több európai parlamenti eljárási szabályzatot is sért a Fidesz közreműködésével is életre hívott Patrióták Európáért ...
Az állami televízió jelentése szerint a Meisan nevű hajó keddi érkezése egybeesett a Kínai Népköztársaság kikiáltásának és a ...
JD Vance és Tim Walz hajnalban tartotta meg a több mint 100 perces alelnökjelölti vitáját. Bár ez a beszélgetés nem fajult odáig, mint Donald Trump és Kamala Harris párharca – és valószínűleg nem is ...
Azt is írták, hogy a szlovák pénzügyminiszter primitív, buta és öncélú kijelentésével, olyan döbbenetes és minősíthetetlenül, aljas módon megsértette könyvesbolti vendégeiket, hogy másként nem tudnak ...
Szeptember 25-én jelent meg Vogel Evelinnel készített exkluzív interjú az Indexen, amelyben Magyar Péter volt barátnője ...
Úgynevezett csomagküldős adathalász SMS-ekkel rengeteg embert vert át, és több millió forintot csalt ki az áldozataitól egy ...
A Reacher spinoff Maria Sten főszereplésével sorozatmegrendelést kapott a Prime Videótól. Bár a megjelenési dátumot még nem ...
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég szerdán. Északnyugat felől egyre többfelé, elsősorban az ország északnyugati ...